Eger vár ostroma
Eger vár ostroma
467 éve, hogy 1552. szeptember 9-én a Kara Ahmed vezette oszmán seregek megkezdték az egri vár ostromát.
Amint az a történelmi tanulmányokból, és Gárdonyi Géza Egri csillagok című munkájából ismert, Dobó István és maroknyi serege visszaverte a túlerőt, megvédték az ország védelmében kulcsfontosságú Eger várát. Azonban érdekes megfigyelni, hogy mennyire volt kegyes vagy kegyetlen a sors az egri vár kapitányaival a diadalt követő pár évben.
Dobó István az ostromot követően várkapitányi felmentését kérte a Habsburg Udvarnál melyet I. (Habsburg) Ferdinánd magyar király el is fogadott, majd erdélyi vajdává nevezte ki Dobót. Dobót az egri vár élén várnagytársa, Mekcsey István követte, ám a sors úgy hozta, hogy az ő kapitánysága nem volt tartós. Dobót követően Mekcsey István is az uralkodóhoz folyamodott, hogy az egri vár éléről leköszönhessen, ám a király rendelkezése értelmében 1553 tavaszáig tisztségben maradt. Történt ugyanis, hogy 1553 kora tavaszán családjához Ungvárra indulva Várkony falunál helyi parasztokkal vitába keveredett, és ők meg nem ismerve az egri kapitányt felkoncolták. ,, Sőt fegyverekkel ellene állának, Egy fejszével őt homlokba találák. Azomba két dárdával általüték, Ez nemes vitézt ott hamar megölék.” Így fejezte be életét a szebb jövőre érdemes Mekcsey István, az egri vár kapitánya.
Bár Bornemissza Gergely mindent megtett azért, hogy Mekcsey gyilkosait kézre kerítse, terve kudarcot vallott. Mekcsey után, a vár kapitánya nem más, mint a „király hadnagya” Bornemissza Gergely lett. Neve egybeforrt az évszázadok alatt a furfangossággal, az oszmánokat tizedelő tűzszerszámaival, ám vesztét nem a csatatéren, hanem távol a hazától lelte. Bornemissza Gergelyt gazdagon megjutalmazták az ostrom során mutatott hősiességéért, a vár kapitányaként fontos érdemei voltak az erődítés helyrehozatalában is. Bornemisszát 1554-ben a füleki bég martalócai Keresztesnél csapdába csalták, és egy ütközetben elfogták.
A bizakodó és tehetséges ifjú várkapitányt láncra fűzve a híres-hírhedt Héttoronyba hurcolták. Bár Nádasdy Tamás nádor is próbált közbenjárni a rab Bornemisszáért, Kara Ahmed pasa, aki vesztesen vonult el az egri vár fala alól, kötél általi halállal végeztette ki őt. Így végződött az egri hősök, később kapitányok többre hivatott élete az ostromot követő időszakban.
Pályázatok
fejlesztések A beruházás elkészült, a kastély/vár szabadon látogatható.
| Kastélyok listája | Település | Kastély neve |
|---|---|---|
| Bajna | Sándor–Metternich-kastély | |
| Dég | Festetics-kastély | |
| Fehérvárcsurgó | Károlyi-kastély | |
| Fertőd–Eszterháza | Esterházy-kastély | |
| Füzérradvány | Károlyi-kastély | |
| Geszt | Tisza-kastély | |
| Keszthely | Festetics-kastély | |
| Komlódtótfalu | Becsky–Kossuth-kúria | |
| Nádasdladány | Nádasdy-kastély | |
| Nagycenk | Széchenyi-kastély | |
| Oroszlány – Majkpuszta | Esterházy-kastély, kamalduli remeteség | |
| Sümeg | Sümegi Püspöki Palota | |
| Szabadkígyós | Wenckheim-kastély | |
| Szécsény–Benczúrfalva | Benczúr-kúria | |
| Szigetvár | Andrássy-kastély | |
| Tata | Esterházy-kastély | |
| Tiszadob | Andrássy-kastély | |
| Várpalota | Zichy-kastély |
| Várak felsorolása | Település | Vár neve |
|---|---|---|
| Doba | Doba – Somló-vár | |
| Eger | Eger – vár | |
| Füzér | Füzér – vár | |
| Kisvárda | Kisvárda – vár | |
| Miskolc | Miskolc–Diósgyőr – vár | |
| Mosonmagyaróvár | Mosonmagyaróvár – vár | |
| Nagyvázsony | Nagyvázsony – Kinizsi-vár | |
| Sárospatak | Sárospatak – Rákóczi-vár | |
| Sopron | Soproni városfal és a hozzá kapcsolódó múzeumnegyed | |
| Sümeg | Sümeg – vár | |
| Szigetvár | Szigetvár – vár | |
| Szögliget | Szögliget – Szádvár |
| Kastélyok listája | Település | Kastély neve |
|---|---|---|
| Edelény | Edelényi kastélysziget |
| Várak felsorolása | Település | Vár neve |
|---|---|---|
| Ozora | Pipo várkastély | |
| Sirok | Siroki vár |